kép

Probléma megoldva, maradhat a Google Kínában!

Egy jó ideig elszállt a Google gondjai, és nem kell attól tartania, hogy elveszít egy igen nagy és erőteljes piacot, ugyanis Peking meghosszabbította az amerikai cég internetes szolgáltatásainak működési engedélyét.

A világ legnépesebb országban a pártállami vezetés engedélye szükséges ahhoz, hogy egy vállalat internetes szolgáltatást nyújtson. Peking végül 2012-ig terjesztette ki a működési engedélyt, évenkénti felülbírálati joggal.

A vitát az váltotta ki, hogy a Google márciusban ellenszegült a kínai cenzúrának, és megszüntette keresőmotorja kínai változatának cenzúrázását. A vállalat a kínai domain-re érkező felhasználókat a hongkongi oldalra irányította át, amivel ugyan nem sértette meg az ázsiai ország törvényeit, de alaposan felbőszítette a helyi kormányzati köröket.

Peking végül kilátásba helyezte, hogy a működési engedély meghosszabbításának feltétele, hogy az átirányítást megszüntesse a Google, melynek a keresőcég a múlt héten eleget is tett. Ennek értelmében az engedély megadása sikeresen megtörtént.

A kínai kormányzat döntését üdvözölte, és kedvezőnek ítélte David Drummond, a Google vezető jogásza, alighanem ezzel is megerősítve, hogy a cégnek jelentős érvágás lett volna, ha fel kell hagynia tevékenységével a világ legnépesebb országában.

Google számára már csak azért is fontos a Kínai piacon maradás, mert ezzel van lehetősége arra, hogy egyéb termékeivel, így például a Chrome webböngészővel, vagy a okos telefonokra fejlesztett operációs rendszerrel, az Androiddal is betörjön a kínai piacra.

ImpresszumMédiaajánlatSzabályzat | Sajtószoba | Copyright © |