Az aszfaltozás egy lényeges kérdés
Az utak folyamatos javítása bizony nem csak időt, de pénzt is elvesz. Az aszfaltozás fontos tevékenység, hiszen általa nem épülhetnének új utak. Az aszfaltozás egyik jellemzője a fekete szín. Többféle aszfaltozási módszert ismerhetünk. Ezek között vannak olyan módszerek, melyek már kivonuló félben vannak az építőiparból. Több okból is. Egyrészt sok bitument tartalmaznak, valamint nagyobb hő hatására képesek eldeformálódni. Ez által pedig nem igazán van értelme az aszfaltozásnak. Az aszfaltozás lényege, hogy olyan utakat építsenek fel, melyek több évtizedet bírnak rongálódás nélkül. Erre azért van nagy szükség, mert a nehezebb gépjárművek könnyedén tönkretehetik a frissen megépített utakat.