Fogpótlás esztétikai és egészségügyi előnyei
Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy tisztában van azzal, hogy mik a fogpótlás esztétikai és egészségügyi előnyei, ám néhány kérdés után általában kiderül, hogy ez még sincs teljesen így.
Sokan például úgy gondolják, hogy a fogpótlás csak akkor feltétlenül szükséges, ha a foghiány jól látható helyen van. Azt azonban már kevesebben veszik figyelembe, hogy az oldalsó fogak hiánya is látszik, csak nem azonnal és nem pont úgy, mint az első fogak hiánya. Egy oldalsó foghiány néhány hónap után elkezdi megváltoztatni az arcformát, ám mivel ez fokozatosan történik, általában éppen az érintett fél nem veszi ezt észre. Sajnos a fogpótlás egy éves halogatása olykor éveket öregíthet az ember arcán, hiszen az arcforma egyre homorúbbá válik. Mire valaki észreveszi, hogy mennyit változtatott az arcán a foghiány, addigra sok esetben már fogpótlás után sem javul annyit a helyzet, mint amennyit várunk tőle.
A fogpótlás egészségügyi előnyeinek is csak kis részét veszik figyelembe az emberek. Az egyértelmű, hogy a rágást befolyásolja, ebből kifolyólag az emésztést és a tápanyagok felszívódását is. Ám ennél tovább nem igazán gondolják az emberek a folyamatot, holott éppen ezután következnek a súlyos problémák. A tápanyag elégtelen felszívódása közvetlen hatással van a szervek működésére, valamint az immunrendszerre. Ebből következik, hogy egy fogpótlás révén akár a teljes immunrendszer hatékonysága feljavítható. Ez még akkor is így van, ha csak egyetlen foghiányról beszélünk.
Ennek ellenkezője is igaz, tehát fogpótlás hiányában, illetve a fogpótlás halogatásával mindezek hátrányaival kell szembenéznünk. Ám pont mint az esztétikával kapcsolatban, itt is fokozatosan áll be a változás, ezért sokan nem érzékelik, sőt, olykor egyáltalán nem is hozzák kapcsolatba az egészségügyi rendellenességek kialakulását a foghiánnyal.
Érdemes mindezeket elkerülni, hiszen sok esetben csak fogpótlás szükséges hozzá. A fogpótlás technológiája pedig már olyan nagyszerű napjainkban, hogy meg sem különböztethető a valódi fogaktól. Nem érdemes halogatni a fogpótlást, hiszen egy teljesen más életminőséget kapunk ajándékba ennek révén.