Iskolai udvari játékok modern kiszerelésben

Emlékszem, hogy gyerekként mennyire más világban éltünk. Amikor az iskolába jártunk, akkor már félig készültünk a felnőtté válásra, tanultunk, de mellette azért még mindig gyerekként játszottunk. Az iskolai udvari játékok ihletettségében számos történetet költöttünk magunknak.
Ezekre vicces visszaemlékezni, pláne, ha az embernek vannak olyan barátai, akik azóta is megmaradtak, akikkel azóta együtt felnőtt, van, aki már azóta megnősült, gyerekei születtek, pedig egykor együtt szórakoztunk az udvaron.

Akkor még az iskolai udvari játékok között olyan hagyományos elemek szerepeltek, mint mondjuk a fa csúszda, a műanyag és fém hinta, fa mászókák. Emlékszem, hogy bár nagyon szerettük ezeket az iskolai udvari játékokat, de eléggé múlandó dolgok voltak ezek. Pár év alatt meglehetősen viseltessé váltak, elkezdtek a fa elemek korhadni.
Ma már ez másképp van. Egy olyan cég kínálatában, mint amilyen a Faberland már fém játszótereket építenek, melyeket minőségi műanyag elemekkel látnak el. Az általuk készített iskolai udvari játékok szerkezete is ilyen időtálló anyagokból van, így valószínű, hogy ha egyszer felépítik őket, akkor több évfolyam is vidáman játszhat ezeken anélkül, hogy a suli végére a leamortizált játékokkal kellene farkasszemet nézniük.

Kategória: Játék | Címke: , , | Iskolai udvari játékok modern kiszerelésben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Műfű éttermekben a legújabb trend

Az éttermi lakberendezés ma már egy külön lakberendezési iparággá nőtte ki magát, és a különféle stílusok, anyagok, színek, textúrák változatosan képviseltetik magukat a különféle helyeken. Mivel az organikus beltér egyre népszerűbbnek számít, ezért számos helyen láthatunk komoly törekvéseket arra, hogy növényi élőlényeket beimplementáljanak a dizájnba. Vannak, akik tapétákkal teszik ezt, vannak, akik az egész helyiséget egy dzsungellé változtatják és van olyan is, aki az étterem teraszának műfű téglával történő betelepítésében gondolkodik.

Az egyre népszerűsödő tetőteraszokon láthatunk hasonló esetekből többet is, de nem csak ezeken a kültéri platformokon láthatunk műfüvet. Budapest belvárosában, a parlament mellett van egy kávézó, a Smúz kávézó, ahol rendhagyó módon a mellékhelyiséget dekorálták ki műfű lehelyezésével. Bár nem mindenki számára szimpatikus gondolat, hogy a csap egy fű ágyon heverjen, de kétségkívül ötletes megoldás, pláne, hogy a Smúz nem csak kávézóként, hanem virágboltként is üzemel, így stílszerűnek számít ez a dekor.

A műfű tud egyébként esztétikus lenni a fürdőben, például akkor, ha a falra kerül. A biofil szemléletmódban kedvező dekorációs trendnek minősül a falak füvesítése, ha pedig nem természetes, élő füvet használunk, akkor még csak a gondozás sem fog problémát jelenteni.

Kategória: egyeb | Címke: , , | Műfű éttermekben a legújabb trend bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hajhullás stop

A rohanó életmód, a stressz, az évszakváltások, a környezeti ártalmak mind-mind megviselik hajkoronánkat. Hajhullás és hajvékonyodás keseríti meg sokak életét, pedig a hajhullás problémáját ma már számtalan kutatás tárgyalja.
Nem megbékélni kell vele, hanem orvosolni kell a jelenséget, mely sokszor (leszámítva az orvosi eseteket) egyszerű napi rutin bevezetésével kezelhető.
Egyrészt fontos, hogy belülről is tápláljuk a hajhagymákat, erre számtalan hajvitamin létezik. Másrészt kívülről kell stimulálni őket, hogy a megfelelő vérkeringés által a tápanyagokat a hajhagymák felvegyék. A Full Hair kefével való masszírozással pont ezt a hatást tudjuk elérni, nem beszélve arról, hogy a finom fejmasszázs milyen relaxáló, stresszoldó hatással van az egész szervezetünkre.

Kategória: szepsegapolas | Címke: , , | Hajhullás stop bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Modern hinta mindenféle kiszerelésben

Évekkel ezelőtt a legegyszerűbb játszótéri elem a hinta volt, mely magában is meglehetősen egyszerű volt, egy állvány, amire kötéllel ráerősítettek egy deszkát, jobb esetben strapabíróbb kialakítást eszközöltek a játékkészítők, és fémből készült hintákkal készültek a gyerekek számára.
Manapság ilyen szempontból jobb gyereknek lenni, ugyanis szélesebb választékot biztosítanak a gyermekek számára a különböző játékkészítő cégek. Pozitív értelemben egészen szélsőséges példákat láthatunk a hinta tekintetében: vannak most már kétszemélyes verziók is, vagy épp fészek formájúak, melyekben akár több gyerek is elfér. Nagy kedvencei a kicsiknek, és a nagyoknak egyaránt a gyorsan suhanó, drótkötélen alácsúszó tányér-, és bójahinták.
Azért jó játék a hinta, mert egészen babakortól kezdve használható, majd később gyerekként is a legegyszerűbb, és a legizgalmasabb játszótéri eszköz. Ráadásul felnőttkorban sem kell lemondanunk erről az élvezetről, csak talán még nagyobb volumenben tapasztalhatjuk meg a kalandparkokban.

Kategória: Játék | Címke: , , | Modern hinta mindenféle kiszerelésben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ha, elromlott a cirkója, vagy csak be kívánja üzemelni ősszel …

Nem csak gázszervizünk van, hanem helyszíni szerelést, beüzemelést és javítást is vállalunk. Cirkó szerelő tevékenységünk kiterjed Budapest összes kerületére, sőt egész Pest megyére is. Mivel gázszervizünk FÉG márkaszerviz, ezért fő cirkó típusunk is ez. Híváskor kérem szíveskedjen a márka mellett a típust is megadni (pl C-18, vagy C-24), mert ebben az esetben a helyszínre érkező szervizkocsinkat e típus alkatrészeivel szereljük fel. Így biztosan nem kell a készülékét szervizünkbe beszállítani, hanem minden hibát a helyszínen el tudunk hárítani. Cirkó szerelő Budapest SOS: 06-30-941-5044

Kategória: Szolgáltatás | Címke: , , | Ha, elromlott a cirkója, vagy csak be kívánja üzemelni ősszel … bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva